Dolgos nap 2015. január 4.
lett az év első vasárnapja. Úgy alakult, hogy némi lakásban megtörtént rendezkedés okán teljes elbontásra került a szegemensekből álló asztal. Először úgy gondoltam, hogy csak szegmenseire bontom, de mivel úgy tűnik, hogy abban a formájában már nem nagyon tudom majd ismét összerakni a pályát teljes elbontásra ítéltem.

A nap tanulságaként ismét beigazolódott, hogy "rombolni" könnyebb és gyorsabb mint építeni. Délelőtt 10-kor láttam neki a munkálatoknak, este 8-ra minden eltünt. Az építés asztalos munkával, parafa alátét ragasztással, pálya fektetéssel, elektromos bekötésekkel durván egy hétig tartott (no mondjuk azért bevallhatom, hogy nagyon kényelmesen adtam elő a felsorolt tevékenységeket!).

Cseppet sem bánom, hogy így esett. Egyrészről már az összerakás során tudtam, hogy nem lesz hosszú életű a dolog. Ezért a vágányzat egyáltalán nem került rögzítésre, csak az elektromos bekötések tartották őket helyükön. Jól bírta a gyűrődést, az elmúlt háromnegyed év alatt mindösszesen egyszer volt érintkezési hibám. A cél elsősorban a ECoS és a Train Controller kipróbálása, megismerése volt. Az előbbit nagyjából letudtam, a TC-vel azonban csak a kezdeti lépéseket tettem meg. Annak kiismerése már a következő projekt eredménye lesz. Mert lesz projekt... már a szétszerelés közben a hogyan, milyet, mekkorát kérdései cikáztak a fejemben és természetesen vannak ötleteim.


Nem jeleskedtem 2015. január 1.
a múlt évben a honlap frissítéssel. Volt olyan dumaláda bejegyzés ami májustól nagyjából három hónapig írodott, pedig nem egy hosszú lélegzetvételű darab. Kicsit átdolgoztam a gyüjtemények oldalait, tartalmában és megjelenésében nem változtak a dolgok, azonban az általuk foglalt (értékes) tárterületben sikerült jelentős megtakarítást elérnem.

Még 2013-ban raktam össze egy szegmens asztalt azzal a célzattal, hogy a meglevő járműállománynak legyen hol köröznie, de legfőképp azért, hogy megismerjem az ESU ECoS működését valamint a Train Controller használatát. A nagyján túl vagyok, az írásba foglalás már kissé nehezebben megy. Azért lassan de biztosan haladok, úgyhogy majd lesz valami olvasni való ezekben a témákban is.

Tavaly év elején - a Miniversum építéséhez kapcsolódóan - elég sok épületet raktam össze. Annyira belejöttem a dologba, hogy a megnyitót követő hetekben már hiányzott ez a matatás, így a korábban bespájzolt épületeimet kezdtem összerakni. Amikor alkalom adódott az évfordulóimra is ilyeneket kértem. Ennek eredményeként teljes a Kibri gyárépület gyüjtemény... amiben van tervszerűség, hiszen a korábban megálmodott terepasztalon mindnek megvan (meg lesz) a helye. Persze utólag jutott eszembe, hogy majdan érdemes lesz őket belülről kivilágítani, esetleg némelyikbe valami berendezést alkotni, ehhez majd ügyeskeni kell de van hozzá koncepció.

Szóval az olvasónak érdemes visszalapozni egy kicsit, én meg krampácsolom a billentyűzetet, hogy idén kicsit több legyen a tartalom!